Aktualitások

Népszerű a vásárlók körében a Gazdasági Versenyhivatal online árfigyelő adatbázisa

2023 július 10.

Debrecen – A honlap szűk egy hete indult, és már mintegy 400 ezer kattintásnál jár. A rendszerben a legnagyobb üzletláncok főbb élelmiszerárai vethetők össze, rangsorolva a legkedvezőbb ajánlatokat. A portáltól azt várják, hogy fokozza a piaci versenyt és segítse az infláció letörését.

A KSH adatai szerint januárban több mint negyven százalékkal voltak drágábbak az élelmiszerek, mint egy évvel korábban. Az infláció azóta mérséklődött, de az üzletek árai között nagy különbségek lehetnek. Sokan figyelnek erre, mielőtt elindulnak vásárolni.

Az árak július elseje óta összehasonlítók a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) árfigyelőjében. Ez az online adatbázis több mint 60 termékkategória élelmiszereit tartalmazza, egyelőre a hat legnagyobb üzletláncra vonatkozóan. A GVH elnöke korábban a Debrecen Televízió Közügy Extra című műsorában azt mondta: a rendszer létrehozásához román, görög és német példákat is tanulmányoztak.

– Ha a párja leküldi az embert a boltba vajért, vagy netán trappista sajtért, akkor lássa azt, hogy az hol olcsóbb, van-e a közelben olyan, ami elfogadható és olcsó – fogalmazott Rigó Csaba Balázs.

Az adatbázis 1200 hazai bolt árait gyűjti össze, ezekből 23 debreceni üzlet. Az árfigyelő honlapját szűk egy hét alatt mintegy 400 ezren látogatták meg és a kereskedők között is beindította a versenyt.

A különböző termékekre – például a tojásra, a sertéshúsra vagy a kenyérre – akciókat szabtak ki. A rendszer ugyanis a legkedvezőbb ajánlatokat helyezi a lista elejére.

– Mindez azt támasztja alá, hogy az árfigyelő nem csak az egyes termékek árának az összehasonlíthatóságát biztosítja a fogyasztók számára, így a debreceniek számára is, hanem nagyon hatékonyan járul hozzá a piaci verseny fokozásához és az árak csökkentéséhez, ezáltal pedig az infláció letöréséhez – mondta Horváth Bálint, a GVH kommunikációs vezetője.

Hozzátette: mivel az árfigyelő a KSH szerint a leggyakrabban vásárolt élelmiszereket mutatja, az adatbázis hatása várhatóan markánsan jelentkezik majd az augusztusi, illetve az őszi inflációs mutatókban.

Forrás: https://www.dehir.hu/gazdasag/nepszeru-a-vasarlok-koreben-a-gazdasagi-versenyhivatal-online-arfigyelo-adatbazisa/2023/07/07/