Aktualitások

Miniszteri elismerést kapott egy hajdú-bihari település

2024 december 18.

A közfoglalkoztatási program megvalósításáért járt az elismerés. Báránd települése az elismerés mellett támogatást is kapott.

A Belügyminisztérium a közfoglalkoztatási programok megvalósításában nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréséül miniszteri elismerő oklevélben és 10 millió forint plusz támogatásban részesítette Báránd közfoglalkoztatását – írja közösségi oldalán a polgármester, dr. Kovács Miklós.

Belügyminisztériumi elismerést kapott Báránd
Forrás: Facebook/Kovács Miklós

A bejegyzésben olvasható, hogy az elmúlt 12 év közfoglalkoztatási programjai, értékteremtő volta meghozta gyümölcsét. A polgármester továbbá köszöni kollégáinak, akik szervezik és irányítják a munkát, és megköszöni a közfoglalkoztatásban dolgozóknak is, hiszen ez az ő munkájuk elismerése elsősorban, nélkülük ez nem jöhetett volna létre. Kezük munkája a település minden szegletén megmutatkozik – zárja a bejegyzést a polgármester.

Forrás: www.haon.hu